Klubunk története

A HA6KNB hívójel 1957-ben jelent meg először az éterben, egy 50W-os adóval és egy szövetkezeti vevővel, 3,5 MHz-en, később 7 és 14 MHz-en.
A klub titkára Veres Mihály (ma HA6NC) volt, első tagjai Nagy Béla (az első HA6NC), Fekete Sándor (HA6NI), Joó Lajos (HA6NJ), Molnár Zoltán (az első HA6NF), Csikós Ervin (az első HG6NE), Pataki László, Palócz József és Palócz Imre, majd Huszár Ákos és Takács István (HA6NB) voltak.

A 60-as években a rádióforgalmi aktivitás mellett megjelent a "rókavadászat" is. Ezen a téren akkoriban Csikós Ervin és Veres Mihály jeleskedett. Később a klub versenyzői is felálltak a dobogóra az OB-n. Miközben a konstruktőrök mindig is aktívak voltak, ezekben az években már nem csak rövidhullámon, de URH-n is komoly versenytevékenységet folytatott a klub, főleg kitelepüléseken, Salgóról, később a Karancsról.
1966-tól kezdődően lettek a klub tagjai Molnár Sándor (HA6NA), Molnár János (HA6NG), Lantos István HA6OK, majd Szőke József (az első HA6ND), Bató András (HA6NN) és Lakatos László (HA6NP). A 60-as, 70-es években Nagy Béla (HA6NC), Szőke József (a korábbi HA6ND), Fekete Sándor (HA6NI), Ildzsa László, Bató András (HA6NN), Lakatos László (HA6NP) vezetésével sok olyan fiatal rádióamatőrt nevelt ki a HA6KNB,HA6KNI, HA6KNP klubállomások kollektívája, akik jelenleg is a klub tagjai.

Sajnálatos tény, hogy ebből a fiatal generációból is vesztettünk el értékes embert, mint amilyen Dicse István (HA6OQ) volt. A felsoroltak és még sokan mások, akik a rádióklubban szerették meg, majd választották élethivatásuknak az elektronika szakterületét, ma is a város műszaki értelmiségének jeles egyéniségei. A rádióforgalmi versenyeken való eredményesebb részvételt indította el a gyári adó-vevők megérkezése.

1970-ben érkezett meg az első -magyar gyártmányú Telrad-200, amit HA6NI és HA6NJ után épített!

A versenytevékenység tekintetében áttörést a Karancs-hegyi versenyállomás létesítése jelentett 1978-79-ben, Bató András vezetésével. Külön köszönetet érdemel a Városi Polgári Védelmi Parancsnokság, az akkori Építőipari Ktsz. a Gépjármű Iskola és az ÉMÁSZ kollektívája, akiknek segítsége nélkül soha nem jöhetett volna létre ez az állomás. A kollektíva mindig élvezte Salgótarján város és a megye sportvezetésének támogatását, az adott év költségvetése szerint. Az állomás folyamatos műszaki fejlesztése, a csapat összetartása más megyékből is vonzotta és ma is vonzza a versenyezni szerető amatőröket. A rádióklub jelenlegi tagjainak, valamint a tiszteletet érdemlő elődök kitartó munkájának köszönhető, hogy részesei lehettünk és lehetünk az alábbi sikereknek:

 

 

Év
Verseny / Elismerés
Hívójel
Eredmény
1985
IARU Rádiósport Bajnokság
HG73DX
Világ I.
1986
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG6N
Világ III.
1987
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG73DX
Világ I.
1988
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG73DX
Világ I.
1989
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG89HQ
Világ I.
1990
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG90HQ
Világ I.
1991
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG73DX
Világ I.
1991
WPX SSB Rádióforgalmi Világverseny
HG73DX
Prefix Világrekord
1992
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG92HQ
Világ I.
1993
IARU Rádiósport Világbajnokság
HG93HQ
Világ I.

  • 1989_elsportoloi
  • 6NN_1988
  • 6NP tavirasz_versenyen_biro_RT_1962_marcius
  • HA6NP_URH_dij RT_1979_Junius
  • Kituntetettek1989
  • Veres_Mihaly_es_Nagy_Bela_HA6NC_1963